Tris Jóga és Önismeret

  Az ÉN Indiám.  Minden évben születésnapom magasságában már szinte megszokássá vált, hogy Indiába utazom egyedül. Idén ez sajnos elmarad, helyette más izgalmas dolgok történnek, de a szívemből egy hatalmas darab ott van valahol Jaipur, Coimbatore és Rishikesh vonala mentén. Ezek az utazások nekem olyanok, mint másnak a Camino és érdekes, hogy míg oda egy pillanatig nem éreztem késztetést, Indiához olyan erős a kötődés, hogy bármelyik pillanatban útnak tudnék indulni. Hoztam néhány fotót, hogy lássátok milyen az én szememben India. Sokmindent lehet róla olvasni, lehet szeretni, nem szeretni, de az egyszer biztos, hogy közömbösnek semmiképp sem lehet maradni iránta.     

   Indiai utazásom során többen be akartak mutatni a saját “gurujuknak”, ami többnyire arra ment ki, hogy én a tudatlan európai nő kiperkáljak egy meglehetősen magas összeget közvetve a szolgáltatásért. Többször éreztem magam úgy, mint egy két lábon járó ATM, de miután ennek a tudatában lettem, elkezdtem okosabban folytatni az utazásom. Az egyik ilyen élményem, Jaipur városához köthető. Fix tuktuk sofőröm volt néhány napon át, aki mindig emlegette az ő guruját. Találkoznom kell vele mindenképp, viszont nagyon elfoglalt ember, ezért kiváltság, ha sikerül, ő mindent megtesz érte. 

A napok alatt átláttam a rendszert, tudtam, hogy a sofőrök visszakapnak egy bizonyos százalékot, ha a vendégük vásárol azokon a helyeken, amit ők ajánlanak. Ezért visznek folyamatosan teázni, textil manufaktúrába, márványkészítőhöz, ékszerészhez, szuvenír shopba és ehhez hasonló helyekre. A szokásos mondatuk, hogy “ha nem tetszik nem kell vásárolni, semmi sem kötelező”. Viszont annyira érzed a nyomást...